2017. december 19., kedd

Kedves Egyetemisták, Főiskolások!

Lipovszky Péter vagyok. 

Közel 10 éven keresztül készítettem fel diákokat egyetemi és főiskolai vizsgákra. Ha úgy érzed, hogy a  félévben nem tudtál megfelelően teljesíteni, nem feltétlenül a Te hibád, illetve nem biztos, hogy a gond ebben a fél évben keletkezett. Előfordulhat, hogy a középiskolai alapok gyengének bizonyultak. Ha egy vagy több anyagrészt nem tudtál kellőképpen feldolgozni, akkor az arra épülő részek természetesen érthetetlenek lesznek.
Tipikus probléma,hogy a zh nehezebbnek tűnik, mint arra az előadáson vagy gyakorlaton megoldott feladatok alapján számítottál. Elegendő gyakorlással, illetve ötlettárral felvértezve tapasztalni fogod, hogy önállóan, meghatározott idő alatt is tudsz jól teljesíteni.
Saját tempótokban megfelelő haladási ütemet betartva elkerülhető a folyamatos kudarc. Rendszeres egyéni foglalkozással az alapokat erősíthetjük, a hiányosságokat pótolhatjuk, így a továbbiakban sikerélményben lesz részed. Amennyiben csak egy feladatról vagy feladatsorról van szó akkor is én vagyok a Te embered.


Az általam korrepetált egyetemi, főiskolai tantárgyak, témakörök:
Algebra
Lineáris algebra, mátrix algebra, vektor terek, komplex számok, polinom aégebra, számelmélet
 
Analízis
Sorozatok, sorok, határérték számítás, differenciálszámítás, több változós függvények, parciális deriváltak, egy és több változós integrálszámítás, első és másodrendű differenciál egyenletek
 
Valószínűségszámítás
Kombinatorika, eseményalgebra, valószínűségszémítás elemei, valószínűségi változók és jellemzőik, nagyszámok törvénye, többdimenziós valószínűségi változók és jellemzőik, feltételes valószínűségi eloszlások, generátor függvény, karakterisztikus függvény, központi határeloszlási tétel
 
Fizika
Általános elméleti és kísérleti fizika (ELTE)
 
Amennyiben szeretnéd, hogy egyéni foglalkozással a felsorolt tárgyakból vagy témakörökből jobb eredményed legyen, számíthatsz rám.
Üdvözlettel: Lipovszky Péter

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése